3. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a 3. fejezetet, még nem tudom mennyit kell várni a következővel, de igyekszem majd azzal is, ha kapok komikat :) Jó olvasást! Puszi!

Alice szemszöge:

A kocsim úgy dorombolt, mint egy kis macska. Éppen a Volturihoz tartunk, mert Carlise már régen látta barátját, Arot. Régen ő is a Volturi tagja volt, de nem bírta nézni, ahogy kivégzik a társukat. Mesélt egy lányról, aki akkor már rég ott volt, amikor ő is csatlakozott a klánba. Bár akkor még újszülött éveit taposta és szerinte valami kegyetlen dolog történhetett vele, mert mindenkivel rideg volt, de többnyire inkább semmilyen sem volt. Folyton a szobájába zárkózott és csak egy valakivel sikerült összebarátkoznia, Carlise szerint ő Sahsa Denali volt. Sasha változtatta át Tanyat, Irinat és Katet. Ők mindhárman úgy tekintenek arra a nőre, mintha az anyuk lenne. Voltaképpen nekem sincs vele bajom, hiszen ő valóban az a szeretni való típus, de sajnos nem sokat találkozunk. Folyton úton van és szinte mindig elkerüljük egymást, amikor én a Denali klánhoz megyek.
-Mi a baj szerelmem?-hallottam meg mellettem Jasper hangját, a következő pillanatban pedig megfogta a kezem és megértően nézett rám. Pedig még nem is tudja, mire gondoltam. Csak érezte, hogy kicsit elkalandoztam. Az én anyám csak Esme lehet, ennek ellenére kedvelem Sashat. Mi lehet benne, ami azt a lányt megfogta és csak őt engedte közel magához? Nem értettem. Mit tud Sasha, amit a többiek nem tudnak. Valahogy ki kell derítenem, mi folyik itt. Ez nem tetszik nekem.
-Alice mondd már el, miért aggódsz ennyire!- lett egyre idegesebb kedvesem, de tudtam, hogy ezt az idegességet nem is ő érezte, hanem én, de belőle is ezt váltotta ki.
-Ne haragudj! Csak azon gondolkoztam, amit Carlise mesélt, amikor még Volterraban élt.-magyaráztam, de nem akartam részletesen elmondani neki. Nem akarom, hogy félreértse a gondolataimat. Még jó, hogy Edward nincs az én kocsimban. Velem Jasper, Rosalie és Emmett jönnek, Edward kocsijával pedig Carlise és Esme.
Carlise először egyedül akart jönni, de én láttam, hogy el kell jönnünk. Nem tudom pontosan mi fog történni, de láttam az egész családot, ahogy a trónteremben várunk valamire. Nem láttam semmi különöset, ami nagyon aggaszt engem. Ilyen még sohasem fordult elő velem.
Már közel voltunk és mivel egyre izgatottabb voltam, még jobban rátapostam a gázra. Az autóm már így is túl lépte a sebesség határait, de most nem érdekelt. Ő a kedvenc kocsim és ez kiváltság, szóval bírnia kell.
Jasper arcán széles mosoly terült. Szegényem biztosan nehezen tudja elviselni a kedély változásaimat.
-Alice talán láttál valamit?-puhatolózott Rose, de ennek most semmi köze sem volt az utazáshoz. Egyszerűen, amikor az én drága autómra gondolok, mindig jobb kedvre derülök. Nem értem magam sem, miért van ez. Furcsa kötöttség a miénk. Igaz picikém.-paskoltam meg a kormányt, ahogy gondolatban autómmal társalogtam. Ilyenkor elég hülyének éreztem magam és bizonyára, ha Edward most ebben a kocsiban ülne, szokásos fancsali képe helyett egy fülig érő mosolyt látnánk. Jót nevetne a gyermeteg hülyeségeimen.
-Nem. Egyszerűen csak jó kedvem van.-feleltem, éss a kormányt balra forgattam, mert épp egy kanyarban voltam. Még néhány kanyar és már ott is vagyunk.
Ahogy mondtam, mindössze 4 kanyart tettem még és már láttam Volterra hatalmas tornyait.
Hatalmas fékcsikorgással fékeztem le, amit persze csak én díjaztam. Elvégre szuper kocsim van.-mosolyogtam el magam, Rosalie megint gyanakodva figyelt engem.
-Mi van? Nem ismeritek a viccet.-jelentettem ki, s vállat vontam a dolgon. Kipattantam a kocsiból. Szerencsére senki sem volt az amúgy zsúfolt utcákon.
-Muszáj ekkora zajjal érkezned?-vont kérdőre Edward.
-Elnézést apuci, csak élveztem az autóm által nyújtott izgalmakat.-játszottam és, mint egy kisgyerek Edwardhoz bújtam. Ha tudtam volna, még doromboltam volna neki.
Carlise és a többiek csak a fejüket rázták a gyermeteg játékunkon.
-Mi lenne, ha bemennénk.-ajánlotta Carlise. Elég szigorú hangot ütött meg, így muszáj volt eleget tenni a kérésének. Mint az ártatlan kislány úgy indultam meg a bejárati ajtó felé. Az nyikorogva nyílt ki, hogy betekintést engedjen az előtérbe.
Az előtér közepén Jane állt és rideg tekintettel figyelt minket. Olyan fiatal és a sok szenvedés miatt ilyen mogorva lett. Túl korán kellett felnőnie szegénynek.
-Aro már vár titeket.-mondta. Hangja kimért volt és szigorú.
Megköszörültem a torkom és követtem a kis Janet. Ránk sem pillantott, hogy követjük-e. Végül is minek, elvégre mi vámpírok a fülünkre is hagyatkozhatunk.
-Szerbusztok. Carlise barátom, rég láttalak!-ölelték meg egymást Aro és Carlise. Nekem fintorra kellett húznom a számat, elvégre sosem tetszett, ahogy Aro rám néz. Amióta csak ismerem meg akar kaparintani magának, hogy egy újabb katonával bővüljön a gyűjteménye. Ahogy Edward is és Jasper is kiváló katona lenne Volterraban. Bár azt mondják van valaki, akinél még nem láttak erősebbet és maga a királyi család is retteg tőle.
Miután mindenkit külön köszöntött, helyet foglaltunk és vártunk. Nem történt semmi. Aro és fogadott apám elég sok mindenről beszélgettek. Valóban régen találkoztak, hiszen én sosem engedtem el apámat, mert féltettem őt. Ő a család feje és szeretném, ha ez így is maradna.
-Jane, szólnál neki! Csak kedvesen.-utasította Aro, amire Marcus és Caius felmorgott.
-Azonnal mester.-felelte Jane és nekünk hátat fordítva, elindult valahová.
Pár perc elteltével Jane üres kézzel tért vissza, vagyis bármi is volt az, amiért küldték, nem volt nála.
-Elment.-mondta és Aro idegesen belevágott a trón szék mögötti falba, ami apró darabokat köpött ki magából.
-Aro nyugalom. Mondtam már, hogy sok fejtörést fog még okozni nekünk.-szólalt meg Caius.
-Mit vártál, hiszen maga is tudja milyen erős és így szabadon engedheti akaratát.-csatlakozott a beszélgetéshez Marcus.
Mi pedig ide-oda kapkodtuk tekintetünket. Végül reggelre virradt és mi még mindig a teremben voltunk és beszélgettünk. Carlise Aroval, Caiussal és Marcussal társalgott, míg én a családommal voltam elfoglalva.
Jane, Alec, Felix és Demetri valami újszülött problémára hivatkozva távoztak még az éjjel valamikor.
De épp ebben a pillanatban léptek be. Egy férfi és egy még gyermek vámpírral az oldalukon. A kislány rettegett attól, ami most fog következni. Nem sokkal később egy újabb idegen lépett be a terembe. Lassú, magabiztos léptekkel haladt felénk. Szemei olyan színben pompáztak, mint amilyen a mienk volt.
Türelmetlenül mocorogtam, hogy végre ahhoz a ponthoz érjünk, hogy megismerhessem őt.


Maria szemszöge:

Mosolyogva gondoltam vissza arra az időszakra, amikor újszülött sereget alapítottam. Akkor még velünk volt Jasper is. Szerelmes volt belém és tudom, hogy még mindig szeret engem. Nem tudott elfelejteni és ha egyszer megtalálom, akkor bizony újra az ujjaim köré csavarom.
Ma már csak Nettie és Lucy maradt velem, bár néha az agyamra mennek ők is. Nettie újabban egy fiú után koslat, aki megjegyzem nem vámpír. Lucy újabb heppje, hogy váltsunk állatvére.-gúnyos képemet látva a lányok hamar rájöttek, hogy már megint az ötleteiken agyalok. Folyton felhúzom magam, mert két ilyen idiótát sózott rám az ég.-mérgelődtem magamban.
-Mi a baj Maria?-kérdezte Lucy, amire Nettie csak elnevette magát.
-Egy jó szex kéne neki és igazi szerelem.-mondta még mindig nevetve, amire én felpattantam a helyemről és a torkát vasmarkaim közé tartottam. Nem szándékoztam elengedni.
-Az újabb idióta ötleteiken rágódom, mert csak ti lehettek olyan hülyék, hogy vámpír létetekre pont a zsákmányba lesztek szerelmesek.-dühöngtem. Nettie rémült tekintettel nézett rám, amitől ördögi vigyorra húztam ajkamat. Majd ugyanolyan gonoszan felkacagtam.
-Holnap útnak indulunk.-jelentettem ki és ellöktem magamtól azt az idiótát.
-Mégis hova?-kérdezte Lucy, de amikor ránéztem, elhallgatott, mert félt tőlem. Jól is tette, mert egyszer úgy kikészítenek, hogy egy mozdulatomba kerül kinyírni őket.
-Volterraba.-mondtam, amire mindkettőjük szeme kikerekedett és csak bámultak rám. Hülyék.

Fred szemszöge:

Épp próbáltam más véleményre bírni Breet, amikor idegen vámpírok szaga csapta meg orromat. Felnéztem és négy vámpír láttam. Mindegyik egy undorító köpenyben volt. Volt köztük egy lány is. Ha jobban meggondolom, akkor szebb, mint Bree és talán még idősebb is nála. Ez a szutyok még kicsi hozzám.-gondolkodtam el az esélyeken.
-Te vagy Fred?-kérdezte a kis szépség. Jól állt neki a vörös szem.
Hirtelen hatalmas fájdalmat éreztem és ettől a földre rogytam és üvölteni kezdtem.
-Elég!-kiabáltam, amire abbamaradt a  fájdalom.
-Ismétlem kérdésem: Te vagy Fred?-tette fel újra a kérdését a kis szöszke.
-Igen. Én vagyok.-nyögtem. Bree még mindig ott kuporgott a farönkön, ahol az imént épp kényeztetni szerettem volna, ha hagyta volna magát és nem zavarnak meg ezek.
-Ő pedig a vámpírgyerek?-kérdezte egy másik kisfiú, aki nagyon hasonlított erre a szépségre. Talán a testvére. Mi több az ikertestvére lehet.
-Velünk kell jönnötök.-szólalt meg mögöttük egy nagy darab barna hajú férfi. Erős volt, ezt a hatalmas izmai bizonyították. Nagy nehezen felálltam és elindultam utánuk. Bree csendben melléjük sietett. Biztos azt hitte, velük maradhat majd, ha visszajöttünk. A kis buta!-gondoltam magamban és elmosolyogtam magam.