Életjel....

Sziasztok kedves olvasóim! legalábbis remélem, hogy akadnak még olvasók! Először hatalmas bocsánat kéréssel tartozom nektek, amiért ennyi ideig nem jelentkeztem, de mint azt már írtam is egyszer (elvileg) a napokban estem túl az érettségi kemény szakaszán, a szóbelin. Remélem megértitek, hogy ebben a hónapban sem időm, sem erőm nem volt írni illetve folytatni a történeteim. Bár elhihetitek, hogy szívesebben írtam volna azokat, mint a tételeket bújtam. Bevallom kezdenek már kissé elvonási tüneteim lenni.... :D Na de a lényegre térnék. Azon kívül, hogy bocsánatot kérek, lenne még egy információm. A kezem a szokásos gyulladásban szenved, DE ennek ellenére elkezdem írni, illetve amit elkezdtem fejit befejezem. Szeretnék még egy kicsi türelmet kérni tőletek. Ebben a hónapban már nem igazán tudok frissítést igérni, de a júliusi hónapban minél hamarabb számíthattok az olvasnivalóra. Remélem, megértetek és nem haragszotok rám! De főként azt remélem, hogy akad még pár olvasó, akit érdekel a történetem... :)
Puszi mindenkinek! Jó nyaralást, aki tervezi az utazást valahova! Akik pedig otthon ülnek, vagy bármit is csinálnak annyit, hogy élvezzétek ki a nyár minden napját! <3
Barbie

Hatalmas bocsánatkérés!

Sziasztok kedves olvasók!
Legalább is remélem, hogy vannak még olvasóim. Tudom-tudom ígértem a fejit és hoztam is volna, de hát szerencsétlenségemhez híven, naná hogy nem hagyhattam ki egy balesetet így érettségi előtt. Sikeresen meggyógyultam, viszont az érettségi közelsége miatt nem igen ültem géphez. Remélem nem haragszotok túlságosan! Most viszont, hogy túl vagyok a gondokon, persze még nem teljesen (szóbeli érettségi) :/ befejezem az elkezdett fejiket ás pikk-pakk fent lesznek :) Ugye tudtok még egy icipicit várni a fejire? (boci szemek) :D
Hatalmas cuppantós azoknak, akik türelmesen várnak eme szerencsétlen lány irományára :)
Puszi
Barbie

Infó

Sziasztok! Azt ígértem nektek, hogy ennek a hónapnak az elején hozom nektek a friss fejit, és ezt be is tartom, mert a héten mindenképp hozom...csak még nem tudom pontosan melyik napon tudok géphez jutni, de ígérem, hogy hozom amint képes leszek leülni a fenekemre :) Türelmeteket kérem! köszi
Puszy
Barbie

7. fejezet

Sziasztok! Íme a 7. fejezet. Remélem, hogy megérdemlek érte pár komit és örülnék ha nem csak egy-két komizó lenne. Látom, milyen sokan olvassátok és nem hiszem el, hogy olyan nehéz lenne ebből néhány embernek írni. :( na mindegy nem akarok most rinyálni... Jó olvasást! Puszy

Zafrina szemszöge:

Reggel, amikor hazaértem a vadászatból a testvéreim idegesen toporzékoltak a házunk előtt. Nem értettem, hogy mégis mi ütött beléjük, de egyenlőre nem is érdekelt. Szerettem volna egy kicsit pihenni, és magam lenni, hiszen annyi minden történt mostanában és én már nem  vagyok képes követni az eseményeket, amik körülöttünk zajlanak. A nap ezer sugara bevilágította hugaim bőrét, ami ezernyi gyémántként csillogott vissza rám.
-Sziasztok!-öleltem magamhoz egyenként testvéreimet. Ők sem voltak restek visszaölelni és valahogy most úgy éreztem, szükségem volt erre a szeretettel teli érintkezésre. Olyan ritka szép pillanatok ezek.
Senna idegesen rohant a ház felé és mint egy eszelős csapta be az ajtót, ami azonnal megadta magát és recsegve dőlt a lépcsőre. Kérdőn pislogtam Kachiri hugomra, aki csak vállat vont, majd intett, hogy kövessem őt.
-Na jó elég legyen! Nyugalmat akartam, amire visszajövök, erre fel még nagyobb feszültséget látok köztetek. Elárulnátok, hogy már megint ki is mit követett el ellenetek? Egyáltalán most ki volt a bűnös?-érdeklődtem. A lányok idegessége kezdett átragadni rám is és ezt szerettem volna elkerülni.
-Még nem hallottad hírét?-förmedt rám Senna. Értetlenül fürkésztem mindkért tekintetet, de sajnos aggodalmon kívül semmit sem fedeztem fel bennük. Finoman a kanapé felé tuszkoltam őket és ők nem is ellenkeztek.
-Mégis mi a fenét kellett volna hallanom, amíg egy kis nyugalomért menekültem?- most én voltam az, aki kissé megemelte hangját és húgaim azonnal megfeszültek a puha bútoron ülve. Kachiri lesütötte szemeit és mind addig fel sem nézett, amíg én arra nem kértem.
-Kachiri kérlek magyarázd már el nekem, mi a fenéről beszél Senna. Mellesleg miért engem rohantok le, mikor tudjátok, hogy nem a külvilágra fogok figyelni, amikor egy kicsit egyedüllétre szomjazom.-magyaráztam és megpróbáltam nyugodt hangot ütni. Azt hiszem sikerült, mert már eltűnt a kezdeti hatalmas feszültség közülünk.
-Az a hír járja, hogy a Volturi kedvence egy gyerekvámpírt pátyolgat. -mesélte Kachiri egy grimasz kíséretében.
-És ráadásul még az uralkodók is eltűrik ezt a dolgot. Nekünk bezzeg már rég fejünket szegték volna egy efféle tettünkért. Az a ribanc pedig azt csinál amit akar.-fintorgott Senna. Néha annyira lenéző másokkal szemben. Már nem emlékszik, hogy ő honnan jött. Hogy én honnan mentettem ki őt. Arra a körülményre senki sem lenne büszke és végképp nem viselkedne így, ahogy most Senna teszi. Alig láthatóan megcsóváltam fejem. Én is elengedtem egy fintort, de semmi esetre sem a hallottak miatt, hanem sokkal inkább Senna és Kachiri viselkedése miatt. Valóban talán kivételeznek azzal a vámpírral, de talán ennek is van valami különleges oka. És ki tudja mire lehet képes a vámpírgyerek, ha beleegyeztek ebbe a dologba. Nem szeretek előítéleteket tenni és nem is fogok. Utána nézek, amúgy id el kell látogatnom Volterraba, mert lenne egy kis elintézni valóm, legalább megtudom, mi ez az egész.
-Szerintem mindenki nyugodjon meg. Holnap elindulok Volterraba és kiderítem, mi ez az egész. Lehet, hogy csak egy rossz hírű pletyka, semmi más. De ha igaz is, akkor is biztos vagyok benne, hogy különleges okból származik ez a tettük.



Benjamin szemszöge:

Szerelmem mosolyogva nyugtázta, hogy jól esik számára, ahogy simogatom őt. Fárasztó napok után voltunk és jól esett egy kis kettesben töltött nyugalom. Erre vágytunk, semmi másra. Természetesen van, aki ezt másként gondolta. Abban a pillanatban, hogy megcsókoltam Tiat, egy ismerős személy árnyéka takart be kettőnket. Amikor felnéztem egy kissé ideges arcot véltem felfedezni. A szikrázó éjfekete szempár tulajdonosa idegesen toporzékolt, miközben két karját mellkasa előtt összefonta és várt valamire.
-Mégis mire vártok még? Tapsra?-emelte fel idegesen hangját. Mosolyogva csóváltam fejem és kelletlenül felálltam szerelmemet is magammal húzva. Ő persze tovább nyafogott, na nem mintha ezzel bármit is megoldana, vagy esetleg egy Kebi nevű türelmetlen vámpírt türelemre késztetne. Kebi nem az a fajta, aki könnyen megijed.
-Kebi mégis mi az, ami nem várhat még egy kicsit?-kérdeztem kíváncsian. Szerelmem átkarolta hátam és fejét vállamra döntötte.
-Amun beszélni akar veletek még hozzá most azonnal.-utasított bennünket az igyekvésre, majd hátat fordított és már ott sem volt. Még utoljára alaposan megcsóváltam fejem, Tia ajkára egy apró csókot leheltem, aztán kéz a kézben suhantunk a klánunk villájához, hogy beszéljünk a nagy vezérrel.
Amint odaértünk eszembe jutott, hogy talán valami olyat tettem az elmúlt napokban, ami bajt hozhat a klánra, hiszen a Volturi semmit sem hagy szem előtt. Mindig mindenről tudnak és biztos vagyok benne, hogy arról a nomádról is tudni fognak.
-Amun beszélni akarsz velem?-kérdeztem, bár jól tudtam, hogy Kebi sosem hazudna, ha Amunról van szó. Túlságosan szereti őt.
-Igen. Ülj le kérlek!-utasított és én nem voltam elég bátor szembe nézni az akaratával. Helyet foglaltam a hatalmas bőr fotelben és kényelmesen elhelyezkedve hallgattam, amiért idehívatott minket.
-A fülembe jutott, hogy a Volturi hamarosan meglátogat minket, vagy ami még az uralkodók látogatásánál is rosszabb, hogy a legerősebb emberüket fogja küldeni. Szerintem tudod kire gondolok.-célozgatott sejtetően arra a személyre, akivel nem szándékozom ismét találkozni. Mégis miért pont őt küldik ki. Nem akarom, hogy Tia és ő találkozzanak, mert abból nem sok jó származik. Abban a pillanatban, hogy eszembe jutott, Tia is a szobában van, ráemeltem tekintetem. Ő kérdőn nézett rám. Túl jól ismer már ahhoz, hogy eltitkoljam előlem jelenleg bennem dúló aggodalmamat.
-Tia kérlek kimennél egy kicsit. Nézd meg, hogy Kebi felrobbant-e már.-utasítottam szerelmemet, aki kicsit noszogatva, de megindult az ajtón kifelé.
-Mi a baj Benjamin?-kérdezte Amun. Pedig ő tisztában volt vele, hogy mi, vagy inkább ki lesz a bajom.
-Ugyan, mintha nem tudnád, hogy mi az ami most a leginkább aggaszt Tia miatt.-vallottam be hangosan is,  bár szinte biztos voltam abban, hogy Tia valahol az ajtó közelében füllel, hátha megért valamit a beszélgetésből, amiből szándékosan ki lett hagyva. Aggódtam, hogy az eddigi nélküle felépített életem, most ismét romba dől.



Stefan szemszöge:

Vladimir és én látogatást teszünk Volterraba, mert van egy kis elintézetlen ügyem Bellaval. Az a nő még nem tudja, hogy Stefan mire képes. Nem tudja, hogy ha valamit akarok, akkor az bármilyen eszközt is használva, de az enyém lesz. Akarja vagy sem, az enyém lesz.
-Min gondolkodsz már megint?-vont kérdőre Valdimir.
-Azon, hogy milyen finom zsákmányt fogok el nemsokára.-hazudtam. Tulajdonképpen csak félig volt hazugság, hiszen akire gondoltam ő is egy zsákmány lesz számomra. A legédesebb zsákmány, mert ennyit még nem harcoltam senkiért és semmiért sem, amennyit érte. És éppen ezért be kell bizonyítanom, hogy bármit elérek, amit csak akarok.
Azonban még én sem tudhatom mi fogad engem hetekkel később Volterra várában. Még én sem hinném el, ha nem saját magam által tapasztalnám a dolgot. De még ez sem tántoríthatott meg engem a halálig tartó harctól.

Makenna szemszöge:

Úgy döntöttem, hogy meglátogatom rég látott barátnőmet, Bellat. Ő annyira más, mint a többi vámpír akit ismerek. Annyit szenvedett és ez a sok szenvedés volt az, amit látszólag egy kegyetlen, érzéketlen és rideg nővé változtatta. Egyébként nem olyan, amilyennek mutatja magát. Egyszerűen csak így szeretné távol tartani magát azoktól, akiket más különben túl hamar megszeretne. Fél. Fél, mert úgy érzi mindenkit elveszít, akit egyszer megszeretett. Nem tudom, hogy pontosan milyen élete volt azelőtt, hogy megismertem volna, de azt jól tudom, hogy a ridegsége oka még vámpírléte előttről származik. Szeretnék segíteni neki, de ehhez meg kell tudnom, hogy mégis mi volt az amit megélve nem képes bízni senkiben sem. Nem képes újra nyitni mások felé. Nem mer szeretni és szerelembe esni. Erős, ugyanakkor mégis gyengébb mindenki másnál. A szerelem az egyetlen fegyver, amivel harcolni tudnék ellene.Keresek valakit, aki képes megszerezni a nagy rideg és kegyetlen Bella szívét.

Bella szemszöge:

Épp hazafelé tartottunk Breevel, amikor a zsebemben megrezdült a telefonom. A kijelzőn régen látott barátnőm száma villogott. Makenna a legelső vámpírok közé tartózik, akiket ha nehezen is de egy kicsit közelebb engedtem magamhoz a többiekhez képest. Sasha volt az első, mert őt az anyámnak tekintem, sőt.
-Hallo!-vettem fel. Megpróbáltam a lehető legkevesebb érzelmet vinni hangomba, de persze ő jól tudta, hogy ez csak látszat, amit én szeretnék elhitetni másokkal. Sosem mertem igazán mesélni a múltamról, mert azzal még magamban is hatalmas sebeket ejtenék. Sasha az egyetlen, akinek mindent elmeséltem egy név említése kivételével. A név azt a személyt rejti a legeslegtöbb fájdalmat okoztam nekem.
-Szia Bella! Ugyan micsoda fogadtatás ez? Azt hittem örülni fogsz, hogy annyi hónap után ismét felkereslek téged. Hiányzol drágám.-fecsegett kedvesen. Valóban ő is hiányzott már nekem, de nem szabad ezt éreznem. Nem akarom ezt érezni.
-Ki vele Makenna! Miért hívtál?-türelmetlenkedtem, amire ő felkacagott a telefon másik végén.
-Na szépen vagyunk! Tudod, mekkora bátorság kell ilyen könnyed baráti hangon beszélni a hatalmas Bella Volturivel, erre te a legelső adandó alkalommal lerombolod ezt a hetek óta gyűjtögetett merészségemet. -mondta, amire már nem bírtam és elmosolyogtam magam. Olyan bolond. Mindig sikerül egy kicsit mosolyra kényszerítenie engem.
-Szóval?-folytattam, bár érezhető volt hangomon, hogy már mosolyogva beszélek.
-Szeretnélek meglátogatni a napokban? Lehetséges?- kérdezte, mintha engedélyt várna. Tudom jól, hogy enélkül is biztosan meglátogatna.
-Legyen! Természetesen biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az ok arra, hogy most felhívj.-célozgattam arra, hogy nem vagyok olyan hülye, amilyennek ő képzelt engem. Felkacagott.
-Ugyan, miért hiszed mindig, hogy egy telefonálásnak van valami rejtett szándéka?-kérdezte színpadias sértődöttséggel. Bevallom nem sikerült meggyőznie engem. De mit lehet tenni, ha most rögtön nem is, de előbb-utóbb úgy is megtudom, mi volt a valódi oka a telefonhívásának.