6. fejezet

Sziasztok!  Meghoztam a 6. fjit. Ezt vegyétek karácsonyi ajándékként, bár nem tudom, mennyire fog tetszeni. Remélem, ti meg komiban fejezitek ki a karácsonyi ajándékokat! Nagyon örülnék sok-sok kominak. :)
BOLDOG KARÁCSONYT MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK! Puszy

Barbie

Edward szemszöge:

Miután Carlise és Esme elfoglalták ideiglenes szobájukat, és ez a roppant kedves katona megmutatta Emmettnek és Rosenak is a szobájukat, végre felém vette az irányt. Jól esett volna végre letenni magam egy ágyra és újragondolni ezt az egész napot. Elegem volt már abból, hogy a családom mellett egy perc nyugtom sincs.
-Te állj meg itt! Ti ketten pedig ide mentek. Egy kicsit messzebb lesztek, de talán nem zavar titeket.-utasította Roset és Emmettet. Mégis mit képzel ez magáról, hogy ilyen hangnemet üssön meg a családommal szemben?
-Te pedig az oroszlán barlangjába. -mondta és én nem értettem mire gondol addig, amíg az ajtó ki nem nyílt és két csodálkozó szempárral találtam magam szembe. Az apró lánynak nemrég még a félelemtől izzott tekintete, de az mostanra tovaszállt. Valami újat, valami szépet véltem felfedezni abban a szempárban, ami mostanra már a boldogságtól csillogott a könnyek helyett. Persze nem tudott volna sírni, legalább is nem könnyekkel, de attól még láthatóan csillog a vámpír szeme a láthatatlan könnyektől.
Az a mérhetetlen fájdalom, düh, ridegség, ami Bella szemében volt épp úgy, mint Breenél is, már eltűnt. Elsuhant, mert megijesztette valami boldog, önfeledt érzés.
Ahogy Bella arra a vámpírgyermekre nézett, az mindent elárult nekem. Talán benne megtalálta azt, akire én már több száz éve vágyom. Egy társat, a lány személyében pedig talán egy gyermeket látott. Egy gyermeket, amely neki soha sem lehetett.
-Elnézést, de azt mondták ez a szoba lesz az én pihenő szobám, vagy mi a szösz...-hebegtem és zavaromban fel sem tűnt, hogy a tarkómat vakargatom. Ekkora balekot még biztosan nem látott mostanában, sőt talán egész életében sem.
-Nos ez az én szobám, de ha jól viselkedsz jóban leszünk és akkor nem kell távoznod innen.-mondta kicsit sem kedvesen, ami nekem nagyon idegesítő volt. Mégis mit képzel, ki ő? Azt hittem, hogy a magány volt az, ami ilyenné tette őt, de láthatóan nem az volt a tettes, hisz ő maga taszítja el magától a vámpírokat.
Szemei a következő pillanatban már a gyermeket vizsgálta, aki szintén őt figyelte teljes mélységében.
-Nem szeretnék zavarni, szóval inkább most megyek is.-mondtam és azzal kiviharoztam onnan.
-Oh Edward hova ilyen sietősen? Csak nem megerőszakolt a kis Bella?-viccelődött Emmett, amire csak egy feltörő morgás volt a válaszom.
-Jól van azért még nem kell bekapni...már mint ....-kezdett el röhögni a kicsit sem vicces poénján. Elegem van már belőle. Olyan, mint egy nagyra nőtt óvodás.
Rohantam ahogy csak tudtam és meg sem álltam Volterra kijáratáig. Ott aztán ismét nagy meglepetés ért, mert amikor kiértem egy láthatatlan valamibe ütköztem és nem tudtam tovább menni. Nem értettem mi az, de amikor megláttam az ablakban álló vámpírt már minden megvilágosodott. Bella valami pajzzsal vette körül Volterra falait, és senki sem tudott kimenni. Most akkor elraboltak minket?-mosolyogtam el magam a gondolatra. Kelletlenül visszabattyogtam az épületbe és nem feltűnően ledobtam magam Bella szobájában található kanapéra. Bree is és ő is engem fürkészett. Hirtelen egy vékonyka réteget éreztem testemre nyújtózni és ijedtemben körbeforgolódtam, de nem láttam semmit sem.
-"Ilyen kis ijedős vagy?"-mosolygott és a hang felé néztem, vagyis az erre gondoló személy felé. Kíváncsi voltam, hogy vajon ő is képes a gondolatolvasásra, vagy csak Aro érintéses olvasását tudja.
-"Olvasol az én gondolataim között is?"-kérdeztem felé, amire ő ijedten felugrott és Bree értetlenül figyelt rá.
-Bella valami baj van?-aggódott megmentőjéért. Bella rám nézett és akkor a megvilágosodás fénye ott csillogott szemében.
-Azt hiszem újabb képességem van. Te vagy a gondolatolvasó?-kérdezte felém bökve.
-Én azt hittem, hogy te ezzel tisztában vagy, hiszen üzentél a gondolataidon át.-értetlenkedtem.
-Nos, ami azt illeti én nagyon sok mindenre képes vagyok.-mondta gúnyos hangon. Ez a hangnem nem tetszett nekem.
-Igazán? Azért ne szállj el annyira magadtól, mert sosem lehetsz elég óvatos.-mondtam legkevésbé sem kedves hangon. Arcáról lefagyott az az ördögi vigyor, ami nekem kicsit sem tetszett.
-Mégis mit képzelsz te magadról?-kérdezte szikrázó tekintettel. - Tudod mit nem érdekes. Amúgy is hamar megfogod tanulni, hogy velem nem packázhatsz! Szóval, mesélj nekem a képességeitekről!-utasított engem, mintha valami rabszolga lennék, akinek minden kérését teljesítenie kellett. De nem. Ez a nőszemély nagyot téved, ha azt hiszi engem is úgy kezelhet, ahogy az itt élő vámpírokat. Én senkitől sem félek. Miért kellene? Senki sincs, aki engem várna valahol. Jól lehet a családomnak nagy fájdalmat okozna, de jól tudom, nagyobb fájdalom az nekik, hogy velük vagyok és így látnak engem. Szenvedek a valóságomtól. Ettől az undorító léttől. Meghalni még nem volt elég erőm, de ha erre ez a nő vállalkozik, hát megteheti. Nagy szívességet tenne ezzel nekem. Síromban is hálás lennék neki. Mielőtt beszélni kezdhettem volna kicsapódott az ajtó és Bree félve Bella ölébe ugrott, ő meg mint az anya tigris, úgy ölelte őt. Hirtelen megértettem, mit jelent számára a gyerek vámpír. Ő a nem létező gyermeke az életében. Talán már volt szerelmes, vagyis még mindig az, és talán a szerelmétől szeretett volna gyermeket, de ez nekünk sajnos lehetetlen.
-Tévedsz!-förmedt rám hirtelen. -Nem hiszek a szerelemben. Sosem voltam az és nem is leszek. Aki szerelmes az gyenge.-köpte a szavakat, majd Breet magára kapva elviharzott. Valami látogatót emlegetett a katona, aki megzavart minket.
Szélsebességgel követtem őket a nagy terembe, ahol már családom is ott volt, ahogy a Volturi fontosabb tagjai, katonái is.
-Áh Maggie kedvesem! Üdvözöllek téged szerény hajlékomban.-színészkedett Aro.
-Ugyan ne játszd meg magad Aro, mindketten tudjuk, hogy egyikünk sem kedveli a másikat. Szeretném megtudni a családom nevében is, mi dolgotok a gyermekkel? Kire jelent veszélyt? Meg akarjátok ölni a fajunkat?-kelt ki magából. Sokat hallottam már az ír klánról, de személyesen 100 évem alatt sem adódott velük találkozni. Mostanáig. A lány kinézetre annyi idősnek felel meg, mint én. Mindössze emberi alakban 17 éves, de úgy beszél mint egy mindent megélt vámpír. Valószínűleg már ő is elég idős vámpír, ha ilyen bátran idemerészkedik a Volturibe. Főleg ilyen hangnemben beszél velük. Nem úgy néz ki, mint aki fél az uralkodó családtól.
-Maggie! Szia!-köszöntötte Bella a vendéget. Maggie megfordult és egy szempillantás alatt Bella előtt állt és ölelte őt. Látszólag nagyon jóban voltak.
-Szia Bella! Tudni akarom, hogy mit jelentsen ez a gyermek vámpír dolog. Már mindenki tud róla. Gyorsan terjednek a pletykák.-magyarázta a lány és Bella felkacagott. Olyan jó volt hallani azt a dallamot a hangjában. Gyönyörű volt.


Aro szemszöge:

-Aro kedvesem értsd meg őt is, hiszen idejött egy számára idegen és meg kell osztania vele a szobáját. Nem várhatod el, hogy az amúgy is rideg természete, a tetejében még a szobáját meg kell osztania a Cullen gyerekkel és akkor még kedves is legyen vele. Túl sokat kérsz tőle.-állt Bella mellé feleségem. Ő mindig is úgy tekintett rá, mintha a saját gyermeke lenne. Nagyon szereti őt, ahogy én is. Valóban olyan ő nekem, mint az elvesztett lányom, aki még ember koromban meghalt egy pusztító betegség által.
Halk kopogtatásra lettünk figyelmesek, majd az ajtó szinte magától kinyílt és egy félénk katona lépett elő mögüle. Kihúzta magát és büszke tekintettel közölte velem, hogy vendégünk érkezett és beszélni óhajt az uralkodókkal. Vajon kinek lehet ilyen sürgős, hogy még a katona sem várta meg míg engedélyt kap a belépésre.
Apró csókot leheltem szerelmem puha ajkára és ő még többet akart, ahogy én is, de most sajnos mennem kellett. Még egy ok, hogy dühös legyek a vendégemre, aki megzavarta ezt a ritka idilli pillanatot, amit a feleségemmel töltöttem volna el.
Amikor a nagy terembe értem, már ott volt mindenki, aki fontos volt, ha a Volturit emlegették. Valamint kedves barátom Carlise és családja is a teremben volt már. Épp velem egy időben lépett be Bella, Bree és Edward Cullen is.
-Áh Maggie kedvesem! Üdvözöllek téged szerény hajlékomban.-hazudtam. Az ír klán valamiért mindig is olyan ellenszenves volt számomra. Ahogy mi is nekik, kivéve Bella. Őt mindenki hamar megszereti, még ha ő ridegen is viselkedik velük. Bellaban van valami, ami hideg cselekvése ellenére vonzza az embereket, illetve vámpírokat.
-Ugyan ne játszd meg magad Aro, mindketten tudjuk, hogy egyikünk sem kedveli a másikat. Szeretném megtudni a családom nevében is, mi dolgotok a gyermekkel? Kire jelent veszélyt? Meg akarjátok ölni a fajunkat?-bökte ki azonnal mit akart. Miért zavarta meg a szerelmemmel töltött pillanatot. Bella rám nézett és elmosolyogta magát, mint aki pontosan tudja miért voltam jelenleg mérges.
-Maggie! Szia!-üdvözölte Bella Maggiet. A vámpír egy pillanat töredéke alatt Bella előtt termett és szorosan magához ölelte őt. Bella láthatóan  viszonozta ezt a kedves gesztust. Az ilyen pillanatok miatt néha egy parányi kedvelem Maggiet, de csak ilyenkor. Szereti őt és ez épp elég nekem.
-Szia Bella! Tudni akarom, hogy mit jelentsen ez a gyermek vámpír dolog. Már mindenki tud róla. Gyorsan terjednek a pletykák.-hadarta el kissé még dühös hangnemben, de Bella kacagásának hallatán nála is megtört a jég. Ritka pillanat az, amikor ő nevet, már mint úgy igazán szívből. Ezen kevés pillanatok során egy kicsit úgy érzem még is boldog. És így könnyebb elviselnem a lelkiismeret furdalásom.
-Tudod Bree senkire sincs veszéllyel, nem bánt senkit és a titkunkat sem kotyogja ki. Egyébként meg beszéltem vele és ő is állati véren szeretne táplálkozni.-mesélte Bella, mi pedig csendben hallgattuk. Majd ő elsimítja az újabb bonyodalmakat.
-Ugyan és ebben te miért vagy olyan biztos?-kérdezte egy oktávval magasabb hangon. Bella közelebb vonta magához Maggie és Bree, majd jól tudtam, hogy Maggiere vonta pajzsát, hogy az megvizsgálhassa igaz- e amit Bella mond. Maggie képessége is fontos lehet számunkra. Megérzi, ha valaki hazudik, ezért is őt küldte a klán. Illetve azért is, mert jóban van Bellaval.
-Biztos vagy ebben Bree, elvégre még nem is tudod milyen nehéz feladat elé nézel?-kérdezte Maggie most már Bree felé fordulva. Meghatódott attól, amit Bella mesélt neki a gyermekről.
-Teljesen biztos. Bella képes rá és tudom, hogy én is az leszek.-felelte határozottan, amire Bella magához vonta egy pillanatra, majd apró puszit nyomott a lány feje búbjára. Bree úgy nézett Bellara, mint gyermek az anyjára. Talán annak tartotta őt. Úgy szerette, mintha az ő vére és húsa lenne. Úgy ahogy én szeretem Bellat. Mintha a lányom lenne.


Bree szemszöge:

A napok gyorsan telnek itt és minden nappal egyre jobban szeretem Bellat. Benne anyára leltem. Vagy inkább egy nővérre, aki sosem volt. Már nem sok emberi emlékem van, de talán jobb is így. Nem vágyódóm már vissza a múltamba. Mindenki úgy beszél az állati táplálkozásról, mintha a világ legnehezebb dolga lenne, pedig Bella olyan könnyen teszi. Én is így akarom és ha így akarom, akkor így is lesz. Bella szerint az önuralom sokra képes. Figyelek mindenre, amit mond és mindig úgy cselekszem, ahogy ő tenné. Olyan akarok lenni, mint Bella. Közel akarok állni a legjobbhoz. Hozzá.
-Mit gondolsz kimerészkedjünk Volturi falain?-kérdezte kedvesen, amitől kizökkentett előző gondolatmenetemből. Izgatott mosoly terült el arcomon és nem tudtam levakarni onnan. Ő is őszintén mosolygott, ahogy tekintetét enyémbe fúrta.
Kezét felém nyújtotta és én nem haboztam odanyújtani az enyémet és belehelyezni a tenyerébe. Tökéletesen passzolt kezem az övébe és jó érzéssel töltött el engem.
-Akkor rugaszkodj el az ablakpárkánytól és már repülsz is a semmibe. Ne félj én itt leszek melletted!-bizonygatta határozottan és én hittem neki, bár valahol még féltem, de tudtam, hogy le kell küzdenem, ha nem akarok gyenge maradni.
-Ne érts félre, a félelem sosem baj, sőt. Az tesz minket erőssé. A legerősebbé.-helyesbített.-Én csak azt akarom, hogy tudj eggyé válni a félelmeddel. Ne harcolj ellene, csak fogadd el és kész!-mondta. Úgy tettem, ahogy mondta és abban a pillanatban kecsesen ellöktem magam a párkánytól és szálltam. Olyan volt, mintha a szárnyam tovább és tovább hajtott volna, majd szinte hangtalanul értem földet. Kecsesen, lágyan, mint a macska, aki vadászik a zsákmányára.
Aztán rohantunk messze, szélsebesen és meg sem álltunk az erődig. Éjszaka volt és senki sem láthatott minket. Hangtalanul suhantunk a rengetegben. Olyan volt, mintha lábunk még csak nem is érintette volna az avart. Gyönyörű éjszaka volt. Az égen ezernyi csillag ragyogta körbe az ezüstösen csillogó holdat. Még nem volt teljesen éjsötét. Az alkonyat épp csak elhagyta az eget.
Ösztönösen támadásba rogyasztottam térdeim és mélyeket szippantottam a hideg levegőből. Éreztem valamit, ami csiklandozta érzékeim. Hívogatott. Ízletes illata volt és a benne tomboló adrenalin csak íncsiklandozóbbá tette őt. Elrugaszkodtam a talajtól és már szaladtam is a táplálékom felé. Hallottam, hogy valaki fut a hátam mögött, de most nem voltam képes hátra nézni. Éreztem azt az illatot és a vérére szomjaztam. Kellett nekem. Az egyik fán megálltam egy pillanatra, hogy felmérjem a terepet, amikor megláttam egy embert. Mélyet szippantottam a levegőből és egy fintor telepedett arcomra. Valaki megérintette és én úgy fújtam rá, mint egy macska a kutyára. Bella volt az.
-Shh! Semmi baj, csak én vagyok az. Mit érzel, ha beleszippantasz a levegőbe?-kérdezte és én jól tudtam, hogy az emberre célzott.
-Undort. Büdös. A Volturi tényleg ezt eszi?-kérdeztem amolyan csalódott meglepődöttséggel a hangomban. Ő aprót bólintott.
-És mielőtt megláttad őt, mit éreztél?-kérdezte megint.
-Valami sokkal finomabbat, de már elment. Elzavarta ez a büdös halandó.-mondtam undorral a hangomban. Halkan tovább suhantunk a fák között és ismét valami finomra lettem figyelmes, és már rohantam is felé. Egy hatalmas medve volt az. Azt hiszem hím lehetett, legalább is a termetéből ítélve. A fáról egyenesen az ő hátára ugrottam és már nyakába is mélyesztettem penge éles fogaim. A friss meleg nedűt érezve elmém ellepte a vörös köd és már csak arra lettem figyelmes, hogy a harmadik zsákmánynál tartottam, amikor kezdtem jól lakni, de még mindig volt bennem egy kis éhség.


Sasha szemszöge:

Amikor hazatértem Bellanál tett látogatásomból, a lányok között valami eszméletlen nagy feszültség volt. Vagyis csak Tanya és Irina között volt valami szikra. Szikra, ami dühből származott.
-Na jó ebből elég volt valaki mesélje már el, hogy mi történt itt!?-kérdeztem, amire szinte mindenki elhallgatott. Elaesar és Carmen félbehagyták egymás kényeztetését, Garrett és Kate is megállt a csókolózásban. Irina majdnem elejtette a kezében lévő tükröt, amiben szokás szerint magát vizslatta. Tanya pedig amúgy is csak nézett ki a fejéből. Nem tudom mi ütött beléjük.
Hangulat ismét alább fagyott és én nem tudtam mi tévő legyek. Tanya és Irina egymásra néztek és kicsit sem úgy, mint két szerető testvér. Tanya félt valamitől. Irina szemében amolyan győzelem ittas fény csillogott és akkor végre Tanya felpattant és kezemet megragadva magával vonszolt egy csendes helyre, ahol senki sem hall minket. Ahogy mesélt megborzongtam. Ha ez napvilágra kerül, biztos vagyok benne, hogy a család, amit alkottam örökre széthullik. Azt sem akartam, hogy Tanya eltitkolja a bűnét, de azt sem, hogy emiatt kitagadják őt, vagy ne adj Isten valami még rosszabbat tesznek vele. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, ha mindezt megtudják a többiek. Attól félek, hogy nem leszek itt, hogy megvédjem őket...

Betűszín állítása

Sziasztok! Állítgattam a betűszínt, mert úgy hallottam zavarja  szemecskéteket, remélem ez a szín mindenkinek megfelel, ha nem akkor ő bátran szóljon! Akár itt komiban, vagy chaten, de semmikép se tartsa magában :) A következő feji is készülget már és hamarosan hozom is, igyekszem, de sajnos jön a félév és én is emberből vok, akinek nagyon sok gondja van :s Szóval türelmeteket kérem ez ügyben!
Puszi
Barbie

5. fejezet

Sziasztok! Meglepetés! :) Hoztam nektek egy kis olvasni valót. Hátha unatkoztok, bár szerintem most hogy közeledik a félév mindenki belehúzott a tanulásba! :s Szóval, akkor most nem is húznám az időt! Itt a feji! Pusz!

Carlise szemszöge:

Bella most is olyan magányos és rideg másokkal szemben, mint régen. Vagyis most mintha még jobban ridegebb lenne. Megsajnáltam őt. Olyan rég láttam már. Több száz éve volt már, hogy csatlakoztam a Volturihoz, illetve már annak is, hogy elhagytam őket és saját klánt alapítottam.
Annyi mindenről beszélgettünk, majd Aro néhány katonája elvezetett minket a szobánkba.
-Csak óvatosan, mert Bella szobájához nagyon közel lesztek.-mondta az ismeretlen katona. Ő még biztosan új, mert még sosem láttam erre felé.
-Miért?-kérdezte Esme.
-Mert Bella senkivel sem barátkozik, és az ő szobája környékén nincs senki. Üresek a szobák. A szobája bal oldalára ki megy?-kérdezte végül, amikor odaértünk.
-Én és Jasper.-szólalt meg Alice.
-És a másik oldalára?-kérdezte megint a katona. Edward kilépett a testvérei közül. -Kivel leszel?
-Egyedül vagyok.-felelte bágyadtan, de a katona ellenkezett.
-Sajnálom, de te neked akkor máshol lesz a helyed. Előre sajnállak.-mondta a katona, bár az orra alatt el-elmosolyogta magát.
-Akkor mi megyünk. Igaz Esme?-mondtam, de azért feleségem is megkérdeztem.
-Remek drágám. -válaszolta, a katona csak intett, mi pedig beléptünk az ideiglenes szobánk birodalmába.
-Te állj meg itt!-utasította Edwardot a vámpír.
-Ti ketten pedig ide mentek. Egy kicsit messzebb lesztek, de talán nem zavar titeket.-magyarázta az újonc és betessékelte őket egy távolabbi ajtón. A következő pillanatokat már feleségemnek és a szoba felfedezésének szenteltem. Gyönyörű hely volt. Csak most esett le, hogy ez az én szobám volt. Persze akkor, amikor még én is Volturi tag voltam.
Szerelmem lágy csókot lehelt ajkamra, majd mindketten az ágyra dőltünk és úgy szerettük egymást, mint még soha.

Jasper szemszöge:

Amint szobánkba kísért ez a katona, leültem az ágyra és az iménti jelenetre koncentráltam. Persze azóta történt elég sok más, de mégis még sosem találkoztam olyannal, akinek nem éreztem az érzelmeit. Azt hittem, hogy bennem van a hiba, de Edward és Alice is épp olyan ideges és feszült volt a közelében, hogy tudtam ez Bella miatt van.
-Min gondolkodsz ennyire szerelmem?-kérdezte Alice kíváncsian. Túl jól ismert ehhez még képesség sem kellett neki. Tudta, mikor mi a bajom. Elmosolyogtam magam, mert eszembe jutott néhány emlék, ami ehhez hasonló volt.
-Ne is válaszolj, hiszen úgy is tudom már.-jelentette ki kedvesem. Magamhoz húztam és forró csókot leheltem ajkaira. Ő is viszonozta és akkor sem tolt el magától, amikor többet akartam.
Csókunk egyre vadabb lett és már egyikünk sem akart mást, csak még többet abból, amit kapott. Mint egy vadállat úgy téptem le szerelmemről a kedvenc ruháját, de most nem szólt ezért egy szót sem. Majd, ha elmúlik a varázslat úgy is szóvá teszi, ráérek akkor aggódni emiatt.
Az ágyra huppantunk, szerelmem vadul markolt hajzuhatagomba, ami jól eső sóhajokat tört ki belőlem. Mellkasomat megtelítettem levegővel, annak ellenére, hogy nem volt szükségem rá. Letéptem minden zavaró darabot szerelmem testéről, és ezt ő sem hagyta szó nélkül, illetve cselekedet nélkül. Ő szintén leszaggatta rólam a nem oda illő darabokat, majd egy kicsit hangosabb sóhaj kíséretében egybe forrtunk. Más esetben most megtartóztatnánk magunkat, de őszintén szólva már rég nem volt alkalmunk erre, s most még az sem zavart, hogy egy vámpírokkal zsúfolt palotában vagyunk. Ők is csinálnak ilyet, vagy ha nem, akkor csak irigykedhetnek.
Hátamra feküdtem és pár percig a gyönyör hevében hagytam, hogy szerelmem irányítson. Lassú mégis vágytól fűtött mozdulattal emelte, majd leeresztette csípőjét meredező férfiasságomon. A kéjtől már nem bírtam magamban tartani szökni vágyó sóhajaim, így nem is ellenkeztem, amikor feltörtek bennem.
De igazán csak akkor sóhajtottam fel, amikor a paradicsomba értünk szerelmemmel. Zilálva dőltünk egymás karjaiba és pár percig csak a plafon fürkésztük mindketten. Éreztem mindent, amit Alice érzett. Boldogsággal és büszkeséggel töltött el, hogy miattam ilyen boldog szerelmem...

Demetri szemszöge:

Nagyon türelmetlen voltam már, mert Bella nem jött még mindig, pedig Aro mester már rég szólt neki. A következő pillanatban kinyílt a hatalmas terem ajtaja és végre a várt személy lépett be azon.
-Oh Bella, hát megjöttél?-csipkelődött Felix. Én azért nem vagyok ilyen bátor Bellaval, mert tudom mire képes, de úgy néz ki Felix még nem tanulta meg a leckét. Bella magabiztosan lépkedett a trón felé, közben nem bírta megállni, hogy gondolatával ne emelje fel, majd vágja a falnak Felixet. Végül is megérdemelte. A vendégsereg a biztonság kedvéért azért tett egy lépést, kivétel a hatalmas Felix másolat, Emmett Cullen.
-Bella egy kicsit finomabban is bánhatnál a katonáinkkal.-intette óvatosságra Marcus Bellat, de a vámpír nem számított arra, hogy Bella vendégek előtt is képes olyat tenni, amit máskor sem szeretnénk.
-Hogy mondtad?-kérdezte szikrázó tekintettel Marcus felé fordulva. Marcus mester ijedtében azt se tudta, mit csináljon, és inkább csak kényelmesen hátradőlt székében és megpróbált nem a lányra nézni.
Felix végül felkelt arról a helyről, ahová az imént taszították, ezzel is szégyent hozva hatalmas termetére.
-Bírom a kis csajt.-kacagta Emmett Cullen.
-Túl erősre sikerült. Huppsz!-színészkedett Bella. Ilyenkor szorul belé egy kis nőiesség is. Egy kis csáberő. Amit alapból senki sem láthat.
Lassú magabiztos léptekkel megközelítette a vámpírgyermeket, aki riadt arccal fürkészte a fel közeledő vámpírt. Bizonyára a látottak után már nagyon félt a végzetétől. Bella a gyerek vállán pihentette kezét és gondolom közben hallgatta a gondolatait.
-Őt nem engedem!-jelentette ki és én már most tudtam, hogy ez így is lesz. Kár lenne életeket áldozni ellene, mert akkor is ő fog győzni. Ismerem már annyira, hogy tudjam, nem érdemes vele harcba szállni. -Ne aggódj minden rendben lesz. És nem kell embert ölnöd.-tette még hozzá, majd egy kedves anyai puszit nyomott a kislány arcára.
-Mégis hogy gondoltad ezt?-kelt ki magából Aro mester. Bella erre a mondatára mérgesen és védelmezően maga mögé tolta a lányt és támadó állásba rogyasztotta lábait.
Mielőtt még egymásnak estek volna a katonák és Bella, Sulpicia lépett férje oldalára és megfogta vállát. Ezzel is arra ösztökélve, hogy hagyja. Úgy sincs esélye ellene. Bella a világon a legerősebb vámpír és kötve hiszem, hogy valaha is volt, vagy lesz gyenge pontja.
-Aro!-szólította meg kedvesét, de Aro megmakacsolta magát és a fejébe verte, hogy a vendégek előtt nem alázkodik meg Bella által.
-Felix, Demetri, Jane és Alec!-utasított, de én már ekkor tudtam, hogy úgy is mindegy mit teszünk. -Demetri fogd le Bellat! Felix kapd el a lányt!
Inkább nem is mozdultam, de Felix nem így gondolta és Bella felé tartott. Bella lerogyasztotta lábait, mint aki támadásra készül, de mintha már előre láttam volna, mire készül. Tudtam, hogy nem fizikai küzdelmet láthatunk.
Bella hatalmas energia töltetet küldött a felé tartó Felixre, aki darabokban hullott szét a terem minden egyes sarkában. Fel fog épülni, csak pár hét kérdése az egész.
-Remélem elég érhető voltam. A lány marad.-bizonygatta Bella miközben mélyen és magabiztosan Aro szemébe pillantott.
-Nyugalom, nem akarok rosszat.-hazudott. Már elég régóta szolgálom Arot ahhoz, hogy tudjam, újabb tervet eszelt ki, hogy véghez vigye, amit akar. Pont olyan stratégia mester, mint Bella. Mindketten tudják, mit hogyan érjenek el.
Pár lépés erejéig még megpróbálta elvenni a lányt, de valahogy mindig Bella kerekedett felül. Végül kénytelen volt megadni magát Bella kérésének.
Majd miután Bellat biztosította Aro, hogy tehet egy próbát a lánnyal, Fredre került a sor, aki már most reszketett Aro kedvenc katonájától.
Bella a puszta gondolatával tépte szét, majd égette el a vámpír tettemét. Aztán Edward Cullen felé fordult és magához hívta őt, bár ő elég értetlenül nézett a lányra. Bevallom kicsit féltékeny voltam. Már évszázadok óta próbálom megszerezni magamnak Bellat, de eddig sikertelenül. Millió katonát öltem már meg valami ürügy folytán, mert csak egy pillanatra is szemet vetettek rá. De ő még csak rám se nézett eddig úgy, mint egy nő tenné egy férfira.
A következő pillanatok azzal teltek, hogy Bellanak bemutatkozott a Cullen család. Nagyon féltékeny voltam, amikor a férfi tagokat ölelgette.
Miután ez is megvolt, és én közben Felix darabkáit egy kupacba pakoltam, Bella elindult az ajtó felé, ahol én álltam. összeszedtem minden bátorságom és ismét próbálkoztam nála.
-Szép volt cica!-mondtam és tökéletes fenekében markoltam. Bella megállt és én azt hittem, hogy bántani fog, de nem tette. Sőt. Hihetetlen közel hajolt hozzám.
-Igazán tetszettem?-dorombolt fülembe, ami szinte simogatta érzékeimet.
-Még szép.- feleltem szinte azonnal. Apró kezeit nyakamra csúsztatta, majd egy laza mozdulattal magához rántott és ajkát ajkamra tapasztotta. Elöntött a boldogság. Végre elcsattant köztünk az első csók. Olyan forrón csókolt, hogy azt hittem, ez az egész csak egy álom volt. Egy szép álom.
Arra azonban nem számítottam, hogy ez is csak egy csapda volt, én pedig az eszköz. Fájdalomtól felsikoltottam. Kate Denali képességét használva megrázott engem, ami mérhetetlen fájdalommal jár. Talán még Jane erejénél is rosszabb volt.
Összerogytam a márvány padlón, míg Bella oldalán a kislánnyal és a vendégeinkkel távozott a teremből. Én pedig megpróbáltam összeszedni magam, mind testileg és mind lelkileg, bár nekünk valóban nincs lelkünk, azért a helye még érezhető...