5. fejezet

Sziasztok! Meglepetés! :) Hoztam nektek egy kis olvasni valót. Hátha unatkoztok, bár szerintem most hogy közeledik a félév mindenki belehúzott a tanulásba! :s Szóval, akkor most nem is húznám az időt! Itt a feji! Pusz!

Carlise szemszöge:

Bella most is olyan magányos és rideg másokkal szemben, mint régen. Vagyis most mintha még jobban ridegebb lenne. Megsajnáltam őt. Olyan rég láttam már. Több száz éve volt már, hogy csatlakoztam a Volturihoz, illetve már annak is, hogy elhagytam őket és saját klánt alapítottam.
Annyi mindenről beszélgettünk, majd Aro néhány katonája elvezetett minket a szobánkba.
-Csak óvatosan, mert Bella szobájához nagyon közel lesztek.-mondta az ismeretlen katona. Ő még biztosan új, mert még sosem láttam erre felé.
-Miért?-kérdezte Esme.
-Mert Bella senkivel sem barátkozik, és az ő szobája környékén nincs senki. Üresek a szobák. A szobája bal oldalára ki megy?-kérdezte végül, amikor odaértünk.
-Én és Jasper.-szólalt meg Alice.
-És a másik oldalára?-kérdezte megint a katona. Edward kilépett a testvérei közül. -Kivel leszel?
-Egyedül vagyok.-felelte bágyadtan, de a katona ellenkezett.
-Sajnálom, de te neked akkor máshol lesz a helyed. Előre sajnállak.-mondta a katona, bár az orra alatt el-elmosolyogta magát.
-Akkor mi megyünk. Igaz Esme?-mondtam, de azért feleségem is megkérdeztem.
-Remek drágám. -válaszolta, a katona csak intett, mi pedig beléptünk az ideiglenes szobánk birodalmába.
-Te állj meg itt!-utasította Edwardot a vámpír.
-Ti ketten pedig ide mentek. Egy kicsit messzebb lesztek, de talán nem zavar titeket.-magyarázta az újonc és betessékelte őket egy távolabbi ajtón. A következő pillanatokat már feleségemnek és a szoba felfedezésének szenteltem. Gyönyörű hely volt. Csak most esett le, hogy ez az én szobám volt. Persze akkor, amikor még én is Volturi tag voltam.
Szerelmem lágy csókot lehelt ajkamra, majd mindketten az ágyra dőltünk és úgy szerettük egymást, mint még soha.

Jasper szemszöge:

Amint szobánkba kísért ez a katona, leültem az ágyra és az iménti jelenetre koncentráltam. Persze azóta történt elég sok más, de mégis még sosem találkoztam olyannal, akinek nem éreztem az érzelmeit. Azt hittem, hogy bennem van a hiba, de Edward és Alice is épp olyan ideges és feszült volt a közelében, hogy tudtam ez Bella miatt van.
-Min gondolkodsz ennyire szerelmem?-kérdezte Alice kíváncsian. Túl jól ismert ehhez még képesség sem kellett neki. Tudta, mikor mi a bajom. Elmosolyogtam magam, mert eszembe jutott néhány emlék, ami ehhez hasonló volt.
-Ne is válaszolj, hiszen úgy is tudom már.-jelentette ki kedvesem. Magamhoz húztam és forró csókot leheltem ajkaira. Ő is viszonozta és akkor sem tolt el magától, amikor többet akartam.
Csókunk egyre vadabb lett és már egyikünk sem akart mást, csak még többet abból, amit kapott. Mint egy vadállat úgy téptem le szerelmemről a kedvenc ruháját, de most nem szólt ezért egy szót sem. Majd, ha elmúlik a varázslat úgy is szóvá teszi, ráérek akkor aggódni emiatt.
Az ágyra huppantunk, szerelmem vadul markolt hajzuhatagomba, ami jól eső sóhajokat tört ki belőlem. Mellkasomat megtelítettem levegővel, annak ellenére, hogy nem volt szükségem rá. Letéptem minden zavaró darabot szerelmem testéről, és ezt ő sem hagyta szó nélkül, illetve cselekedet nélkül. Ő szintén leszaggatta rólam a nem oda illő darabokat, majd egy kicsit hangosabb sóhaj kíséretében egybe forrtunk. Más esetben most megtartóztatnánk magunkat, de őszintén szólva már rég nem volt alkalmunk erre, s most még az sem zavart, hogy egy vámpírokkal zsúfolt palotában vagyunk. Ők is csinálnak ilyet, vagy ha nem, akkor csak irigykedhetnek.
Hátamra feküdtem és pár percig a gyönyör hevében hagytam, hogy szerelmem irányítson. Lassú mégis vágytól fűtött mozdulattal emelte, majd leeresztette csípőjét meredező férfiasságomon. A kéjtől már nem bírtam magamban tartani szökni vágyó sóhajaim, így nem is ellenkeztem, amikor feltörtek bennem.
De igazán csak akkor sóhajtottam fel, amikor a paradicsomba értünk szerelmemmel. Zilálva dőltünk egymás karjaiba és pár percig csak a plafon fürkésztük mindketten. Éreztem mindent, amit Alice érzett. Boldogsággal és büszkeséggel töltött el, hogy miattam ilyen boldog szerelmem...

Demetri szemszöge:

Nagyon türelmetlen voltam már, mert Bella nem jött még mindig, pedig Aro mester már rég szólt neki. A következő pillanatban kinyílt a hatalmas terem ajtaja és végre a várt személy lépett be azon.
-Oh Bella, hát megjöttél?-csipkelődött Felix. Én azért nem vagyok ilyen bátor Bellaval, mert tudom mire képes, de úgy néz ki Felix még nem tanulta meg a leckét. Bella magabiztosan lépkedett a trón felé, közben nem bírta megállni, hogy gondolatával ne emelje fel, majd vágja a falnak Felixet. Végül is megérdemelte. A vendégsereg a biztonság kedvéért azért tett egy lépést, kivétel a hatalmas Felix másolat, Emmett Cullen.
-Bella egy kicsit finomabban is bánhatnál a katonáinkkal.-intette óvatosságra Marcus Bellat, de a vámpír nem számított arra, hogy Bella vendégek előtt is képes olyat tenni, amit máskor sem szeretnénk.
-Hogy mondtad?-kérdezte szikrázó tekintettel Marcus felé fordulva. Marcus mester ijedtében azt se tudta, mit csináljon, és inkább csak kényelmesen hátradőlt székében és megpróbált nem a lányra nézni.
Felix végül felkelt arról a helyről, ahová az imént taszították, ezzel is szégyent hozva hatalmas termetére.
-Bírom a kis csajt.-kacagta Emmett Cullen.
-Túl erősre sikerült. Huppsz!-színészkedett Bella. Ilyenkor szorul belé egy kis nőiesség is. Egy kis csáberő. Amit alapból senki sem láthat.
Lassú magabiztos léptekkel megközelítette a vámpírgyermeket, aki riadt arccal fürkészte a fel közeledő vámpírt. Bizonyára a látottak után már nagyon félt a végzetétől. Bella a gyerek vállán pihentette kezét és gondolom közben hallgatta a gondolatait.
-Őt nem engedem!-jelentette ki és én már most tudtam, hogy ez így is lesz. Kár lenne életeket áldozni ellene, mert akkor is ő fog győzni. Ismerem már annyira, hogy tudjam, nem érdemes vele harcba szállni. -Ne aggódj minden rendben lesz. És nem kell embert ölnöd.-tette még hozzá, majd egy kedves anyai puszit nyomott a kislány arcára.
-Mégis hogy gondoltad ezt?-kelt ki magából Aro mester. Bella erre a mondatára mérgesen és védelmezően maga mögé tolta a lányt és támadó állásba rogyasztotta lábait.
Mielőtt még egymásnak estek volna a katonák és Bella, Sulpicia lépett férje oldalára és megfogta vállát. Ezzel is arra ösztökélve, hogy hagyja. Úgy sincs esélye ellene. Bella a világon a legerősebb vámpír és kötve hiszem, hogy valaha is volt, vagy lesz gyenge pontja.
-Aro!-szólította meg kedvesét, de Aro megmakacsolta magát és a fejébe verte, hogy a vendégek előtt nem alázkodik meg Bella által.
-Felix, Demetri, Jane és Alec!-utasított, de én már ekkor tudtam, hogy úgy is mindegy mit teszünk. -Demetri fogd le Bellat! Felix kapd el a lányt!
Inkább nem is mozdultam, de Felix nem így gondolta és Bella felé tartott. Bella lerogyasztotta lábait, mint aki támadásra készül, de mintha már előre láttam volna, mire készül. Tudtam, hogy nem fizikai küzdelmet láthatunk.
Bella hatalmas energia töltetet küldött a felé tartó Felixre, aki darabokban hullott szét a terem minden egyes sarkában. Fel fog épülni, csak pár hét kérdése az egész.
-Remélem elég érhető voltam. A lány marad.-bizonygatta Bella miközben mélyen és magabiztosan Aro szemébe pillantott.
-Nyugalom, nem akarok rosszat.-hazudott. Már elég régóta szolgálom Arot ahhoz, hogy tudjam, újabb tervet eszelt ki, hogy véghez vigye, amit akar. Pont olyan stratégia mester, mint Bella. Mindketten tudják, mit hogyan érjenek el.
Pár lépés erejéig még megpróbálta elvenni a lányt, de valahogy mindig Bella kerekedett felül. Végül kénytelen volt megadni magát Bella kérésének.
Majd miután Bellat biztosította Aro, hogy tehet egy próbát a lánnyal, Fredre került a sor, aki már most reszketett Aro kedvenc katonájától.
Bella a puszta gondolatával tépte szét, majd égette el a vámpír tettemét. Aztán Edward Cullen felé fordult és magához hívta őt, bár ő elég értetlenül nézett a lányra. Bevallom kicsit féltékeny voltam. Már évszázadok óta próbálom megszerezni magamnak Bellat, de eddig sikertelenül. Millió katonát öltem már meg valami ürügy folytán, mert csak egy pillanatra is szemet vetettek rá. De ő még csak rám se nézett eddig úgy, mint egy nő tenné egy férfira.
A következő pillanatok azzal teltek, hogy Bellanak bemutatkozott a Cullen család. Nagyon féltékeny voltam, amikor a férfi tagokat ölelgette.
Miután ez is megvolt, és én közben Felix darabkáit egy kupacba pakoltam, Bella elindult az ajtó felé, ahol én álltam. összeszedtem minden bátorságom és ismét próbálkoztam nála.
-Szép volt cica!-mondtam és tökéletes fenekében markoltam. Bella megállt és én azt hittem, hogy bántani fog, de nem tette. Sőt. Hihetetlen közel hajolt hozzám.
-Igazán tetszettem?-dorombolt fülembe, ami szinte simogatta érzékeimet.
-Még szép.- feleltem szinte azonnal. Apró kezeit nyakamra csúsztatta, majd egy laza mozdulattal magához rántott és ajkát ajkamra tapasztotta. Elöntött a boldogság. Végre elcsattant köztünk az első csók. Olyan forrón csókolt, hogy azt hittem, ez az egész csak egy álom volt. Egy szép álom.
Arra azonban nem számítottam, hogy ez is csak egy csapda volt, én pedig az eszköz. Fájdalomtól felsikoltottam. Kate Denali képességét használva megrázott engem, ami mérhetetlen fájdalommal jár. Talán még Jane erejénél is rosszabb volt.
Összerogytam a márvány padlón, míg Bella oldalán a kislánnyal és a vendégeinkkel távozott a teremből. Én pedig megpróbáltam összeszedni magam, mind testileg és mind lelkileg, bár nekünk valóban nincs lelkünk, azért a helye még érezhető...