Sziasztok! Meghoztam az új fejit. Ez elég hosszúra sikerült, szerintem, amiért úgy érzem, hogy megérdemlek egy kicsit több komit is, illetve nem csak hosszú, de izgalmas is, ha elolvasod meglátod miért :) Szóval olvasásra és komizásra fel! Puszi!
Bella szemszöge:
Mostanában olyan sok látogatónk van, akiknek persze Aro szeretne bemutatni engem. Léte során még nem találkozott olyan vámpírral, mint amilyen én vagyok. Renata képessége is egy pajzsból áll, de az övé fizikai pajzs és csak a védelemre szolgál, az enyém viszont egyben véd a mentális képességektől, másrészt, ha bevonok vele egy másik vámpírt is, akkor lemásolom a képességét és ezzel bizony végtelen hatalmam van. Persze nem vagyok elszállva magamtól. Aro szeretné, ha az összes látogatója képességét lemásolnám, de én nem szoktam engedelmeskedni neki, csak akkor, ha valóban különleges képességről van szó, de azt is csak kizárólag magam miatt csinálom. Nem érdekel, ő mit mond, csak a saját akaratom. Utálom ezt az életnek nem nevezhető létezést, és ezt Aronak és az itt élő összes vámpírnak kimutatom.
Ma érkezik a Cullen klán, hogy "végre" őket is megismerhessem és természetesen le kellene másolnom 3 képességet. Ők is állatvéren táplálkoznak, mint én. Aro megengedte, de hogy is tudott volna ellenkezni velem, hogy állatok vérén éljek. Nem bírnám az embereket megölni. Az undorító. Fújj!
Lassan sétáltam a trónterem felé, mivel már mindenki ott volt, kivéve persze engem. Már a vendégeink is ott voltak. És naná, hogy pont ma kell jobb életre bírnom egy nomádot. Valami Fred a neve. Ha jól tudom, Riley klánjába tartózik. Mostanság túl sok újszülöttel gyarapodtunk Riley által. Minek neki ekkora család. Túl szembetűnő ez a sok eltűnés, bizonyára nemsokára őt is el kell intéznem. Mindig engem bíznak meg ezzel a feladattal. Meg valami gyerek vámpír is itt lesz. Aro azt mondta őt feltétlenül meg kell ölni, mert még gyerek.
Lassan léptem be a hatalmas ajtón és minden szem rám szegeződött. A trón előtt térdelt Fred.
-Oh Bella, hát megjöttél?-gúnyolódott Felix. Nem volt hozzá kedvem, így a telepatikus képességemnek hála a puszta gondolatommal felemeltem őt és a mögöttem lévő falnak vágtam, de olyan erővel, hogy az egész terem beleremegett. A -gondolom -Cullen család pár lépést hátrált ettől a tettemtől, de az egyik, egy nagy darab sötét hajú srác jót mosolygott ezen.
Bevallom nekem is tetszett a dolog, elvégre közönség előtt még sosem püföltem szét Felix barátunkat.
A lépcsők előtt megálltam és vártam Aro megjegyzését. Nem szólt semmit, csak mosolygott.
-Bella egy kicsit finomabban is bánhatnál a katonáinkkal.-szidott le Marcus. Ő az egyetlen, aki még nem fél tőlem, de ezen hamar segíthetünk.
-Hogy mondtad?-kérdeztem, amire ijedten dőlt hátra a székben és kerülte a tekintetem. Ismét elmosolyogtam magam.
-Bírom a kis csajt.-hallottam meg a nagy darab hangját a vendégeink közül.
Ekkora már Felixnek is sikerült feltápászkodni a földről és felháborodva porolta le köpenyét.
-Túl erősre sikerült. Huppsz!-játszottam az ártatlant és ajkamhoz kaptam kezem. Pilláimat rebegtetni kezdtem.
Aztán odaléptem a gyerek vámpírhoz és a vállára tettem a kezem. És hallottam a gondolatait.
-"Nem akarok meghalni. Miért tették ezt velem? Miért lett belőlem egy ilyen ízé? Nincs senkim sem! Én nem akarok embereket ölni..."-gondolta magában. Közben azt is megtudtam, hogy az ő neve Bree. Megsajnáltam és az jutott az eszembe, hogy magam mellé fogadhatnám, elvégre egy gondolkodásúak vagyunk és valamiért régi önmagamra emlékeztet.
-Őt nem engedem!-jelentettem ki magabiztosan és a vörös tekintetbe fúrtam enyémet. A kislány megbabonázva figyelt engem.
-"Milyen kedves. Annyi szenvedés van a szemében. Mi történhetett vele?"-kérdezte magától gondolatban, amire elmosolyogtam magam és magamhoz öleltem őt. Ő is szorosan megölelt engem.
-Ne aggódj minden rendben lesz. És nem kell embert ölnöd.-hajoltam oda hozzá és egy apró puszit nyomtam arca bal oldalára.
-Mégis hogy gondoltad ezt?-háborodott fel Aro, Caius és Marcus szinte egyszerre. Én mérgesen rájuk emeltem tekintetem és a lányt magam mögé toltam, majd támadó állásban helyeztem magam. Aro azonnal intett társainak, hogy ne hamarkodjanak el semmit sem. Abban a pillanatban lépett elő Sulpicia, Aro felesége, aki anyám helyett anyám volt eddig is.
-Aro!-szólt férjére, de az megmakacsolta magát és a fejébe vette, hogy ennek az ártatlan teremtésnek halnia kell. De én ezt nem hagyom. Sajnálom, hogy pont egy ilyen pillanatban kell a vendégeknek is itt lenniük, de emiatt nem fogom őt magára hagyni.
-Felix, Demetri, Jane és Alec!-sorolta, de akár egy hadsereget is küldhetett volna, akkor sem hagytam volna. Azonnal bevontam a lányt a pajzsommal, így Jane és Alec hiába próbálkozott.
-Demetri fogd le Bellat! Felix kapd el a lányt!-adta ki a parancsot Aro, de tudta, hogy így is úgy is reménytelen.
Demetri nem mert felém lépni, de Felixnek még mindig nem volt elég. Megindult a parancsra, de jól tudta, hogy most vége. Ez a Fred meg azt hiszi, ha segít elvenni a lányt, akkor nem öljük meg. Mekkorát téved.
Felix rohamosan közeledett felém. A pajzsommal egyfajta energia töltetet tudok kilőni, ami olyan erős is lehet, hogy egy 100 emeletes épületet is felrobbanthatok vele. Most persze nem akarok akkorát, csak épp annyit, hogy Felix egy időre nyaralni menjen. Amint odaért hozzám lerogyasztottam lábam, mintha fizikai küzdelemre készülnék, de akkor kilőttem az energia töltetem és Felix darabokban repült szét a teremben. Szinte már mindenki szabályosan remegett.
Megfordultam, hogy a közönséggel szemben legyek. Bree a hátam mögül kukucskált ki, hogy ő is lássa az eseményeket.
-Remélem elég érhető voltam. A lány marad.-köptem a szavakat. Aro lassan elindult felém és én ismét támadó állásba kerültem.
-Nyugalom, nem akarok rosszat.-lépkedett óvatosan felém. Ellazítottam testem és a lány is biztonságban érezte már magát.
-Rendben. Legyen.-mondta és lehajtotta fejét, de aztán hirtelen mögém suhant és a lányt kikapta a kezemből, de én gyorsabb voltam és azonnal hármunkra vontam a pajzsom és Arora koncentrálva használtam Jane képességét. Aro üvöltve rogyott le a földre, a lány pedig mellém lépet és átkarolta derekam.
-"A lány marad!"-üzentem gondolatban. Ez is egy másolt képességem. A gondolat átvitel nagyon is hasznos, ha azt akarod csak egy valaki halljon.
Aro csak bólintani tudott a fájdalomtól.
-Jól van, de tiéd a felelősség, ha valami történik...-kezdte volna, de én a szavába vágtam.
-Nem fog! Én hallottam a gondolatait.-biztosítottam, amire a Cullen családból egy bronzvörös hajú srác kissé feszült lett és láthatóan zavarba került. Kíváncsi lettem, mitől volt ez.
-Remélem, ti sem okoztok nekem gondot.-kezdtem, de arról biztosított, hogy Bree életben maradhat. Szerintem mindenkivel elég világos voltam.
Leengedtem a pajzsot és csak a lányon és rajtam volt. Még nem bíztam annyira bennük, hogy védtelenül hagyjam őt. Majd ha sikerült bebizonyítani nekik, hogy a lánnyal nem lesz baj.
Odaléptem a nomádhoz és magabiztosan a szemébe néztem.
-Szóval te vagy Fred, igaz?-kérdeztem. Ő félve bólintott.
-Mit tettél?-tettem fel a következő kérdésem.
-Én...feltűnően túl sokat táplálkoztam, de ígérem, nem fordul elő többé.-bizonygatta, és én kedvesen elmosolyogtam magam.
-Igen tudom. Ebben én is biztos vagyok.-feleltem és Alec képességét kezdtem használni. Ő összerogyott a földön, elvégre nem érzett semmit, így fájdalom nélkül a gondolataimmal széttéptem, majd Benjamin képességét használtam. Benjamin az egyiptomi klán egyik tagja. Ő képes a négy alapelemet irányítani. Ebből a négy alap elemből most csak a tűzre volt szükségem. Úgy ahogy volt, elégettem és amikor már teljesen biztos voltam abban, hogy már nem épülhet újra, elzártam a lángokat, melyek addig teste apró darabkáit nyaldosták.
Aro büszkén tapsolta meg művemet, de én nem bírtam ki, hogy ne eresszek el egy fintort. Undorodtam attól, ha el kellett vennem egy életet.
-Látom boldog vagy. Egy átkozott élettel kevesebb igaz?-gúnyolódtam, amire Aro kedvtelenül helyet foglalt.
-Sajnálom, de tudod, hogy veszélyeztette a titkunkat.-magyarázkodott bánatosan.
-Igen, tudom.-mondtam. Sajnáltam, hogy úgy ráförmedtem, elvégre valóban igaza van. Muszáj volt. Bree megértően nézett rám és ez most jól esett. Aprót simítottam arcán és eleresztettem egy kis mosolyt is.
-Te, gyere ide!-szólítottam meg a bronz vöröskét. Ő értetlenül nézett rám és mutatóujjával saját mellkasára bökött. -Igen te. Nem vagyok kancsal, tudtommal.-mondtam kissé mogorván, de a nagy darabnak így is tetszett.
Kinyújtottam kezem, amire ő még mindig értetlenül figyelt rám, majd Arora pillantott, aki aprót bólintott felé, így odanyújtotta a kezét.
Bevontam a pajzsom alá. Kezéből még nem olvastam ki semmit. Először szeretném, ha szabad akaratából mondaná el, amire az imént gondolt.
-"Mi a neved?"-kérdeztem először gondolatban. Ő zavartan kapkodta szemeit, de aztán felelt. Úgy láttam, nem lepődött meg a képességem ezen részétől.
-Edward. Edward Cullen vagyok.-mondta félve. Őt nem akartam megijeszteni, bár jobb ha előbb tudja meg, hogy velem nem játszadozhat.
-Nos Edward, mire gondoltál az előbb?-kérdeztem most már hangosan és próbáltam a lehető legkedvesebb hangon szólni hozzá. Először döbbent arcot vágott, majd gondolkodni kezdett. Homlokát összeráncolta, majd csalódottan válaszolt.
-Nem tudom, mire gondolsz.-felelte és ismét összeráncolta homlokát, de megint csalódottan vette tudomásul, hogy valami nem sikerült.
-Ha nem megy szép szóval, akkor majd megy másképp.-szögeztem le, amire ő megijedt. Biztos azt hitte, bántani fogom őt. Idő közben elengedtem kezét, így most magamhoz rántottam őt, hogy kiolvassam gondolataiból azt a részt, ami engem érdekelt.
Az egész csak annyi volt, hogy engem elemzett, hogy milyen harcias vagyok és hozzá teszem szexisen harcias. Ez mondjuk még jól is esett. Ő sem nézett ki rosszul, de sajnos nem hiszem, hogy bele tudnék szeretni. Meg aztán úgy sem lehetnénk boldogok, elvégre én a Volturi legfontosabb katonája vagyok, ő meg egy Cullen. De még mindig nem értettem, miért volt olyan feszült.
Edward szemszöge:
Olyan gyönyörű, ahogy kecses mozdulatokkal halad felénk. Olyan hévvel védte azt a gyermek vámpírt, mintha a saját vére lenne. Sajnos túlságosan elfoglalt, hogy az ő gondolatait halljam, így nem tudtam, mire gondolt Bree, amitől így megkedvelte, hogy az életét is odaadná neki. És ha valamelyik fiú rosszul bánik vele, ő bizony megtudja védeni magát. Olyan szép. Ő is vega, ezt Carlise nem mondta.
Aro megpróbálta kicselezni őt, de ő sokkal gyorsabb és okosabb volt mindenkinél. Elkapta Arot, és hallottam Jane gondolatain keresztül, hogy hiába próbálta megvédeni mesterét, nem tudta, mert Bella valami pajzsot von maga köré, ami megvédi a mentális képességektől. Ezt a pajzsot lökte ki, amikor Felixnek annyi lett. Persze ő majd felépül, de az beletelik pár hétbe.
Aztán úgy néztek egymás szemébe, mintha gondolatban beszélgetnének. Legalábbis a lány úgy beszélt, mert valamit mondott, de csak Aro válaszát hallottuk.
-Jól van, de tiéd a felelősség, ha valami történik...-egyezett végül bele Aro.
-Nem fog! Én hallottam a gondolatait.-szólalt meg végre hangosan is. Egyre zavaróbb, hogy nem hallom az ő gondolatait. Micsoda? Jutott el a tudatomig, amit az imént mondott. Ezek szerint ő hallotta, amint azóta elemeztem őt, hogy belépett a terem ajtaján. Most mégis mit gondolhat rólam? Mekkora egy tipikus barom férfi vagyok. Pedig én csak úgy gondoltam rá, mint a legtisztább lényre, akivel valaha is találkoztam. Mit beszélsz itt Edward?!-szidtam le magam gondolatban. Nem szabad, hogy ilyen gondolataid legyenek!
Odahívott magához és féltem, hogy most valamelyik képességét rajtam fogja kipróbálni, amiért piszkos gondolataimat nem tudtam megfékezni. De aztán csak beszélni kezdett és minden mondatával egyre nyugodtabb lettem.
-"Mi a neved?"-kérdezte gondolatban, de nem értettem, hogy ezzel meg mit akar. Tudni akarja talán, kit kínzott meg?
-Edward. Edward Cullen vagyok.-feleltem, de nem mertem túl magabiztos, vagy goromba hangot megütni, mert akkor talán rosszabb lesz az egész.
-Nos Edward, mire gondoltál az előbb?-kérdezte angyali hangon. Próbáltam olvasni a gondolataiban, de valamiért nem működött. Elvileg a pajzs védi őt, de én éreztem, hogy rám vonta, akkor pajzson belül hallanom kellene. Meg aztán az imént hallottam a gondolatát, most miért nem hallom?
-Nem tudom, mire gondolsz.-feleltem és újrapróbálkozni kezdtem, hogy kilessem mire gondolt a kérdése alatt, de megint semmi. Hogy tudja irányítani a gondolatait. Tényleg nagyon erős vámpír, ahogy már Aro mondta, mielőtt még láttam volna őt. Hogy van ennyi képessége egyszerre. Carlise azt mondta ismeri őt, de azt is mondta, hogy nagyon sokat változott. Akkoriban, amikor ő is a Volturi tagja volt, ez a lány elzárkózott a külvilágtól és akkor még nem is volt ennyi képessége, szóval ő sem érti, mi ez az egész.
-Ha nem megy szép szóval, akkor majd megy másképp.-hadarta és én megijedtem, hogy most itt a vég. De mégis honnan tudnám, mire gondolt, ha nem enged a gondolataiba?
Úgy kapott a kezem után, mint szomjazó egy pohár víz után. Behunytam gyönyörű aranybarna szemeit és koncentrálni kezdett. Aro úgy nézett ki, mint aki tudja most éppen mit csinál Bella. Próbáltam meghallani a gondolatait, de nem ment. Aztán megpróbáltam még egyszer és akkor végre sikerült, de bár ne tudtam volna meg. Bella Aro képességét használva rájött a gondolataimra. Azért megkönnyebbültem, hogy ezentúl nem kell mellette vigyáznom, hogy ne hallja meg a piszkos gondolataimat. Elmosolyogta magát, majd elengedte kezem.
-Örvendek!-nyújtotta kezét, majd kezet ráztunk egymással és kiengedett a pajzsa alól.
-Szia Carlise!-intett oda fogadott apámnak, aki meglepődött ezen.
-Szia! Azt hittem annyira bepolcoltad magad a szobádba, hogy itt senkit sem ismertél. Hát mégis tudod a nevem.-jegyeztem meg azt, amit már mi is tudtunk.
Feszülten megölelte apró testét, majd visszaállt Esme mellé.
-Ő a feleségem Esme.-mutatta be fogadott anyámat, aki kedvesen odahajolt hozzá és egy apró félénk puszit nyomott arcára. Bella meglepődött ezen, de nem húzódott el.
-Szia Alice vagyok! Remélem, hogy nem vagy mindenkivel ilyen mogorva!-néha annyira pofátlan. És pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy megint elővegye ezt az énjét. Bella elmosolyogta magát, de nem volt az a szívből jövő mosoly, mint amivel engem jutalmazott meg nemrég.
-Ha nem bosszantasz fel, kedves leszek.-ajánlotta és húgom gondolatban már eltervezte mennyi mindent fog megvásároltatni vele.
-Szia Jasper vagyok.-mutatkozott be fivérem, de most Bella volt az, aki közvetlen volt vele. Odahajolt hozzá megölelte és egy puszit is nyomott arcára. Talán tetszik neki Jasper, de sajnos ő már foglalt. Hirtelen egy ismeretlen érzés fogott el. A saját testvéremre féltékeny lettem. Ki hallott már ilyet?
-És ki a feleség?-kérdezte. Miből gondolta, hogy nem pont Jasper a szingli közülünk?
-Én lennék.-lépett ki büszkén Alice és átkarolta férjét, majd egy szolid puszit nyomott arcára. Bella vágyakozva mosolygott rájuk. Talán most legszívesebben húgom helyében lenne.
-Szevasz kis csaj! Szerintem mi nagyon jóban leszünk. Végre lesz kivel bunyózni.-örvendezett a nagy medve. Olyan volt, mint egy kisgyerek.
-Szia nagy darab. Mondd a neved is megtudhatom, vagy elég ha egy-egy feltűnő tulajdonságod alapján különböztetnélek meg a többitől?-kérdezte viccelődve. Olyan szép volt, amikor mosolygott.
-Jah bocsi! Emmett vagyok.-mondta és azzal felkapta őt és megpörgette a levegőben. Bella, mint egy gyermek úgy kacagott a levegőben pörögve.
-Jól van most már tegyél le!-szólt rá fivéremre, de ő mintha meg sem hallotta volna. A következő pillanatban Emmett csurom vizesen és értetlenül pislogott Bellara, aki rettentően jól szórakozott a látványon.
-Bocsi, de jobb, ha megtanulod, hogy velem nem lehet szórakozni.-mondta szigorú tekintettel.
-Értem. Bocsi kis csaj! Csak ne bánts!-viccelődött Emmett. Bella viszont komoly volt. Aztán a következő pillanatban Rosaliera tévedt pillantása, de Rose nyilvánvalóan most is fennhordta az orrát, így nem akart bemutatkozni.
-Ő a feleségem. Rosalie.-mutatta be Emmett a feleségét. Bella illedelmesen felé nyújtotta kezét, de Rose nem mozdult. Rámorogtam, de nem vette a lapot.
-Semmi baj. Jegyeztem. Rosalie, igaz?-mondta kicsit sem kedvesen, ahogy Rosaliera nézett. Most már biztos, hogy őt nem kedveli.
A következő pillanatban pedig rám emelte szemeit és olyan mélyen belenézett az enyémekbe, hogy már attól féltem a vesémig lát.
-Téged pedig már ismerlek.-mondta. Meg akartam őt ölelni és egy puszit nyomni az arcára, ahogy a testvéreimnek is adott. Sajnos velem csak kezet rázott és hivatalosan is bemutatkozott nekem.
Még sokat beszélgettünk, de aztán Aro néhány katonáját arra utasította, hogy mutassák meg a szobánkat, amiben "aludni" fogunk.
Bella elindult az ajtó felé, gondolom távozni akart, Bree követte őt. Szinte egyszerre mozdultak. Demetri az ajtónál állt Felix darabkái mellett. Amikor Bella odaért mellé kötekedni kezdett.
-Szép volt cica!-mondta Bellanak és belemarkolt formás kis fenekébe, ami engem arra késztetett, hogy letépjem a fejét ennek a baromnak, de persze Bella megelőzött. Viszont féltem, hogy ők talán egy párt alkotnak, mert Bella vészesen közel hajolt Demetri arcához.
-Igazán tetszettem?-kérdezte Bella és szinte dorombolt hangja.
-Még szép.-válaszolta Demetri, Bella megfogta a nyakát és magához rántotta. Megcsókolta őt. Olyan szenvedélyesen csókolta, hogy most már biztos, hogy szeretik egymást. Egy világ omlott össze bennem ettől a látványtól, de amikor meghallottam Demetri sikolyát már tudtam, hogy ez is csak egy elterelő hadművelet volt Bellatól. Demetri teste apró szikráktól remegett. Csak egy valakit ismertem eddig, aki ilyenre képes. Még pedig Kate Denali. Megnyugodtam, mert tudtam, Bella is épp olyan szingli, mint én voltam.
